Cluster fejfájás és más ritka formák

 

Ezek a fejfájások is rohamokban jelentkeznek, jellegzetességük, hogy mindig fél oldalon, mégpedig mindig ugyanazon az oldalon és úgynevezett vegatatív kísérőtünetek is észlelhetők. Ez azt jelenti, hogy a fájdalom oldalán a szem kipirosodik, könnyezik, esetleg összehúzódik, a szemhéj duzzadt, az azonos oldali orrfél eldugul vagy éppen folyik, az arcfél kipirulhat és gyakran jól láthatóvá válnak a bőr alatt futó erek is. A cluster fejfájásban általában több is kíséri a nagyon erős, egyesek szerint a szülési fájdalomhoz hasonló erősségű fájdalmat, ami ½-2 óráig tartó rohamok formájában jelenik meg. A betegek ilyenkor nem fekszenek le, mint a migrénesek többsége teszi, inkább ülnek, vagy sétálnak, mások megpróbálják a fájdalom oldalán hűteni vagy éppen melegíteni, masszírozni a fejüket. A betegségre jellemző, hogy a rohamok periódusokban rendeződnek, ezek gyakran az évszakváltáskor (tavasszal-ősszel) kezdődnek és 1-3 hónapig tartanak. Ezekben a periódusokban a rohamok szinte minden nap ismétlődnek, néha naponta többször is, sokszor megfigyelhető, hogy a napnak azonos időszakában (pl. éjszaka-hajnalban). Van a betegségnek egy jóval ritkább formája is, amikor nem különülnek el fájdalom-periódusok, a rohamok szinte folyamatosan ismétlődnek.

A betegség ritka, 0,05-0,5%-ra becsülik az előfordulását és férfiakban sokkal gyakoribb, mint nőkben.

A cluster fejfájás okáról még keveset tudunk, annak ellenére, hogy a jellegzetes rohamok alapján a felismerése ebben jártas szakembernek általában nem okoz gondot. A legújabb kutatások alapján biztosra vehető, hogy az agyban működő „biológiai óra”, a hypothalamus működészavara tehető felelőssé a rohamok elindításáért, de ennek pontos módja még nem ismert. Nem egyszerű a vizsgálatok kivitelezése, mivel ritka betegségről van szó.

A cluster fejfájás kezelésében is roham- és megelőző kezelést különítünk el. A rohamokban egyszerű fájdalomcsillapítók hatástalanok, mindenképpen szakorvos segítségére van szükség a gyógyszer kiválasztásában. Megelőző kezelésben több gyógyszercsaládból választhatunk, de ez nem azt jelenti, hogy a periódusok elindulását tudjuk megelőzni, hanem azt, hogy amikor a periódus elkezdődik, igyekszünk annak mihamarabb véget vetni.

Ismert még néhány, a cluster fejfájásnál is ritkább fejfájás, ami az imént felsorolt vegetatív tünetek egyike-másika kísér. Ilyen esetekben célszerű neurológus szakorvoshoz fordulni.